1973. Jaipur - I rész

Indulás reggel ½ 8-kor Még egy magyar család tart velünk, három gyerekkel. Az út szép és kellemes. Valamivel több, mint három óra alatt érünk Jaipurba, vagy, ahogy itt nevezik „Pink City”-be.  Ugyanis itt szinte minden rózsaszínű, a házak majdnem kivétel nélkül piros homokkőből épültek. Jaipurnak van még egy neve „az őszi naplemente színű”. Nevét Maharaja Jai Singhtől kapta, aki 1727-ben alapította a várost. A városalapító 13 éves korában került trónra Amberben, Rajasztán előző fővárosában. A déli oldal kivételével fal veszi körül a várost.

Maharaja Jai Singh II

A maharja, amellett, hogy tudott szanszkritul és perzsául, kedvenc témája a matematika és az asztrológia volt. Ezért építette fel az új fővárosban az önmaga által tervezett obszervatóriumát, a Jan tar Man tar-t.  Mivel ezzel nem volt megelégedve, hasonlót építetett Delhiben, Ujjainban, Mathurában és Varanesiben.

Szelek Palotája, Jaipur

A város blokkokra van osztva, főbb útjai több mint 33 méter szélesek. Először a „Szelek Palotáját” keressük meg, mint Jaipur egyik fő nevezetességét. A palota elég hamar szemünkbe tűnik, csak a bejáratát nem találjuk. Míg azt keressük, defektet kapunk. Soha jobbkor. Pillanatok alatt hatalmas tömeg vesz körül minket, aminek az a következménye, hogy P. nem tud rendesen dolgozni, a kocsit pedig állandóan lökdösik. Engem pedig halálosan idegesítenek. Miért kell úgy bámészkodniuk, mint akik soha nem láttak még defektes kocsit. Végre sikerül lecserélni a kereket és mehetünk tovább keresni a palota bejáratát. Úgy gondoljuk, mivel ez Jaipur egyik nagy nevezetessége, érdemes lenne bemenni. Végül egy indiai kísérőnk akad, aki mindenáron meg akarja mutatni – és meg is mutatja – az utat. Hát, bizony nagy csalódást okozott a „Palota”. Először is olyan koszos, elhanyagolt, hogy még a mi piszokhoz-koszhoz szokott szemünknek is sok. Másodszor, mire végig értünk a ló futtatón (lépcső helyett van), megdöbbenéssel vettük észre, hogy a „palota” alig nevezhető többnek, mint egy vastag falnak. Célja pedig annyi volt csak, hogy Maharaja asszonyai (ill. az udvarhoz tartozó nők) a palota előtti úton rendezett felvonulásokat innen tekinthették meg. Ugyanis az asszonyoknak tilos volt nyilvánosan megjelenni. Hát, bizony úgy érezzük, ezért kár volt ide felmászni. Nem vitatom, építészetileg nagyon érdekes, mert úgy építették, hogy a szél mindenhonnan átjárja.

Maharaj Jai Singh II

Gyorsan vissza a kocsihoz, hogy keressünk valakit, aki megcsinálja a kilyukadt kereket, hiszen nem lehetünk pótkerék nélkül. Találunk is valakit, aki hajlandó megcsinálni. Kb. egy órát vesz igénybe. Nem baj, addig megnézzük a Maharaja régi palotáját. Hamar odatalálunk. Először a ruhamúzeumot tekintjük meg. Itt tudjuk meg, hogy ez első maharaja 2.30 méter magas, 1.20 széles és 250 kg (nem semmi!) súlyú ember volt. Egy ruháját látjuk kiállítva, ennek súlya 5 kg. Majd minden ruhája és a  Maharánié is arannyal dúsan átszőtt kelméből készült. Itt aztán minden van. Ezüst ékszeres ládikó, melyben külön rekeszben az arany és az ezüst ékszerek. Olyan kasmíri selyem, hogy szinte elrepül. Szerintem át lehetne húzni egy vastagabb tű fokán. Egy hatalmas vitrinben a Maharani ruhái. Arannyal szőtt földig érő szoknya, a hozzá tartozó nagyon szűk blúz-szerű felsőrész, kiskabát, cipő és végül egy gyönyörű fekete stóla, arannyal hímezve, melyben az arany súlya 7 kg.

A múzeumból kilépve, a palota felé indulunk. A palota előtt két hatalmas elefánt fogad minket. Mindkettő egy-egy darab márványból van kifaragva. Csodálatosan szépek. Miután kigyönyörködtük magunkat az elefántokban, tekintetünket az hatalmas bejárati kapura siklik.

Aztán ott is marad, és lepottyanó állal szemléljük. Nem tudom hány méter magas lehet, csak azt, hogy mellette mi törpék vagyunk. Maga a kapu fából van, melyet réz lemezekkel borítottak, de olyan furfangosan, hogy csak pislogni tudunk a meglepetéstől, Kb. 5 x 5 cm-es lapokból áll egy-egy minta, melyet egyetlen szöggel erősítettek a fához. Mindezt viszont csak akkor lehet észrevenni, ha az őr felhívja rá a figyelmet.Különben azt a pici szöget is mintának vélné az ember. A kapun túl tágas belső udvar fogad, melynek közepén egy oszlopcsarnok áll. Még ma is használják fogadások, nagyobb ünnepek alkalmával. Ezért sajnos nem kaphatunk tiszta képet igazi szépségéről, hiszen a csillárokat ponyva takarja, a szőnyegek felgöngyölve. De amit láthattunk az is lenyűgöző. Mindjárt a bejárattal szemben, a csarnok két oldalán egy-egy kb. 1 méter magas gyönyörű szép ezüst víztároló korsó helyezkedik el. A falakon íjjak, nyilak, nyílvesszők, kardok és pajzsok vannak elhelyezve, oly módon, mintha a Napot akarnák ábrázolni sugaraival

A csarnokból kilépve, az udvar baloldalán haladva vezetőnk egy folyósóra vezet. A folyosó egy-két képtől eltekintve üres és csak átjáró céljára használják. Vezetőnk két képre hívja fel figyelmünket. Az egyik – ha jól értettem – a jelenlegi Maharaját ábrázolja fiatal korában. Elefántháton, díszmenetben. Meglepődve ismerjük fel az elefánt hajtóját. Ugyanazt láttuk a kapu előtti kőelefánton is. Vezetőnk ekkor a kép baloldalára mutat, ahol Gandhit lehet felfedezni egy háztetőn, több szegény indus társaságában, amint a menetet nézik. A másik kép – mely művészileg talán nem is olyan nagy érték – egy század katonát ábrázol, feltételezésünk szerint valamilyen felvonuláson. Vezetőnk lelkesen magyarázza, hogy a legelöl álló férfi, kivont karddal a Maharaja, akit az előző képen is láthattunk. A mögötte felsorakozó katonák mind 6 láb (kb. 1.98) magasak, cipőméretük azonos. Ez a Maharaja rajput testőrsége.

Pávás ajtó

A folyósón áthaladva ismét egy zárt udvarra érünk. Két oldala árkádos, másik két oldalán 2-2 páva-díszes ajtó. Érdekessége, hogy bár mind a négy ajtó méretben és kivitelben azonos, színe mindegyiknek más. Ezzel az összhatás is megváltozik. Érdekes megoldás. Az egyik árkádsor alatt hatalmas üvegajtók sorakoznak. Természetesen azonnal feltámad bennünk a kíváncsiság, mi lehet az ajtók mögött. Vezetőnk megnyugtat, hogy azt a termet is megnézzük. Aztán feltesz egy kérdést: „Mit gondolnak, miből van a padlózat az árkád alatt?” Azonnal vágjuk is rá a feleletet: márvány. Nem, mondja és mosolyogva int, hogy kövessük. Egyre mutogat a padló felé, melyen állunk, és magyarázza, hogy a kövek festve vannak, és hirtelen mi is észrevesszük. Itt egy női fej, ott egy kis tó két hattyúval, felhőkkel, arrébb pedig egy tó vagy tenger krokodillal. Megint csak leesik az állunk a csodálkozástól, hiszen messziről márványnak nézné az ember (igaz nagyon érdekes mintázattal).

Vissza a folyósón, ki az udvarra, majd balra fordulva egy ragyogó márványcsarnokban találjuk magunkat. A falakon a Maharaják képei sorakoznak. A mennyezet és a falak tömve freskókkal. Az egész csarnok egy nagy kiterjedésű, gondozott parkra néz. Kb. a terem közepén egy medence fut végig. Ez a medence szolgált régen a terem hűtésére. Ilyet láttunk már sokfelé, de amit itt láttunk az megint ámulatba ejt, mert a szökőkutak olyan érdekes módon helyezkednek el, hogy nem is lehet azokat messziről észrevenni. Ugyanis a medence alja féldrágakövekből készült virágokkal van kirakva és, mindegyik virág közepén egy alig észrevehető lyuk helyezkedik el. Ez a szökőkút. A medence két oldalán egy-egy benyíló. Az egyikben egy díszes, aranyozott hordszék látható, melyet az elefánt hátára erősítve használtak. Ez volt a Maharaja esküvői széke. A másik benyílóban egy ezüst trón, egy ezüst karosszék, valamint két üveglábú asztalka. Mindegyik vörös bársonnyal borítva. Kicsit beljebb, a medencével szemben hatalmas, zöld carrarai márvány asztal, rajta egy csodaszép, kb. 80 cm magas kék kínai váza. A váza mögötti falon egy pajzs, körülötte pisztolyok, kardok, tőrök, nyilak.  A mennyezet és az ajtók arannyal festve. Úgy néz ki, mintha az egész mennyezetet egy arany háló fedné. Egyszerűen gyönyörű.

Tekintve, hogy már este 7 óra és még ma szeretném elküldeni a levelet, a beszámolót legközelebbi levelemben folytatom, így legalább azt is gondolhatjátok, hogy folytatásos regényt írok.