Következő kirándulásunk a csodálatos Kréta szigetére vezetett, amely megint nagyon emlékezetes élményekkel gazdagított.
Egy krétai nyaralásnál nem lehet kihagyni a Knosszosz palota megtekintését. Természetesen mi is meglátogattuk és rengeteg érdekes dolgot láttunk, tapasztaltunk. Órákon keresztül lehet itt.barangolni és rácsodálkozni a minószi civilizáció meglepő építészeti, tervezési, falfestési megoldásaira.
Knosszosz (Minoan Palace of Knossos) Kréta sziget leghíresebb és leglátogatottabb régészeti területe, a mínoszi kultúra idejéből származó páratlan történelmi látnivaló. Az 1878-ban felfedezett, Európa egyik legrégebbi városának tartott településhez számos legenda és mítosz kapcsolódik, melyeknek egyike a Minotaurusz labirintusának legendája.
A mínoszi civilizáció fénykora, és egyben a bronzkor legnagyobb építkezése i.e. 2000 körül kezdődött el, amikor Kréta szigetének uralkodója, Knosszosz királya fényűző rezidencia készítését tűzte ki célul a város közelében fekvő Kephala dombra. A munkálatok befejezése után a hatalmas kőtömbökből emelt királyi épület a város központja lett, és hamarosan innen irányították egész Krétát. Háromszáz évvel később, i.e. 1700 körül egy földrengés azonban rendkívül súlyos károkat okozott az építményben, így a Kréta szigetén uralkodó minószi dinasztia a teljes újjáépítés mellett döntött.
Knosszosz új minószi palotája (Minoan Palace of Knossos) a réginél még bonyolultabb és nagyobb méretű lett, és immár több szintes: a régészek becslése szerint a húszezer négyzetméteresre becsült területen ezernél is több helyiség volt. A mészkőből épült, nagyszabású építmény négy fő bejárata a négy égtáj felé nézett, és minden egyes szint más és más célokat szolgált. Az alsó szinten a raktárak voltak megtalálhatóak, ahol az élelmiszereket tárolták, majd egyre feljebb haladva a műhelyek, a szolgák szobái, kertek, templom helyiségek, a nagyobb lakosztályok, teraszok kaptak helyet. A mínoszi palotát mindenfelé kanyargó kis levegőztető folyosók hálózták be, több helyre még vízvezetéket és csatornát is bevezettek.
1900-ban egy brit régész, Sir Arthur Evans vásárolta meg a területet, miután rájött, hogy a földben még a mükénéinél is régebbi civilizáció emlékei hevernek. Bár eredetileg nem tervezte a feltárási munkálatokat egy évnél hosszabb időre nyújtani, a rengeteg tárgyi lelet és az új felfedezések miatt végül több mint 30 évig foglalkozott Knosszosszal. Az első hónapokban kiásott több mint kétezer agyagtáblán és pecséten ismeretlen hieroglifákat fedezett fel, melyeket egyetlen addig ismert kultúrához sem tudott társítani.
Amint az egyre nagyobb szabású régészeti feltárás során lassan napvilágra bukkantak a falak, folyosók, helyiségek, úgy lett egyre világosabb számára, hogy a labirintusszerű építmény nem más, mint a legendás Knosszosz (Knossos), a mínoszi kultúra fellegvára. A falak domborművein, a freskókon, vázákon talált bikakultuszra utaló emlékek egyre jobban megerősítették, hogy nem téved.
A knósszoszi palotakomplexum közel 20 000 négyzetméteres négyszögletű területet foglal el. Miután az újjáépítések és bővítések során egyszer sem rombolták le a már meglévő részeket, a Kephala domb lejtőjén meglehetősen bonyolult négyszintes épület rendszer]jött létre, amelyben 1300 helyiség volt. Figyelmes tanulmányozás után tűnik csak elő, hogy merőleges tengelyek mentén szervezett komplexumról van szó, amelynek négy bejárata a négy égtáj felé fordul. A nyugati oldal vallási célokat szolgált; a templomok és más szakrális helyiségek homlokzata a tavaszi napéjegyenlőség napkeltéje felé nézett. A felső szinten egy monumentális lépcső vezet a reprezentációs termekhez, a földszinten pedig a raktárak kaptak helyet, amelyben rituális használatra szánt olajat tartalmazó, lepecsételt nagy agyagkorsók (pithoszok) sorakoztak. A központi udvar 1500 négyzetméteres volt. A keleti szektorban voltak a lakosztályok, a vendégszobák, a cselédség szobái, továbbá a kézművesek műhelyei és a terményraktárak. A domboldalon teraszos árkádos kertek terültek el, a palota északnyugati sarkában álló lépcsőzetes ülésekkel ellátott, kikövezett térség színházi előadásoknak adott otthont. A palota fő építőanyaga a mészkő volt, a falakat gondosan előkészített alabástrom lapokkal burkolták. Figyelemre méltó, hogy a várost és a palotát nem övezik védőfalak.
Raktár (magazine) hatalmas píthoszokkal. A tároló edényeken pecsét volt, amelyen feltüntették a tulajdonos nevét és az edény tartalmát (bor, olaj, sör)
A palota csodái és rejtélyei
A knósszoszi palota jellegzetességei közé tartoznak a kerek, fejjel lefelé fordított ciprustörzsekből készült, alul elvékonyított vörösre festett oszlopok, amelyek tetején kerek oszlopfők támasztották alá a födémszerkezetet. Ezek az oszlopok megjelennek a hosszú, árkádos teraszokon, az előcsarnokokban, a díszesebb helyiségekben, valamint az ún. „világító aknákban” – ezek a kis belső udvarok biztosították a friss levegő keringetését, az udvarok és a szobák szellőzését, továbbá a lépcsőházak világítását.
A palota legjelentősebb helyiségeinek vakolt falait naturalisztikus stílusú falfestmények és színezett domborművek díszítették. A „dombormű freskókat” több réteg gipszből formálták meg, majd kiszínezték; virágokat (liliomok, nárciszok, krókuszok) és fűszernövényeket, bikákat, madarakat, delfineket és halakat, felvonulási meneteket, versenyeket és játékokat ábrázoltak. A pillanatfelvételekre emlékeztető, élénk színekkel festett képek arról árulkodnak, hogy a társadalom tagjai felszabadult, derűs, az életet élvező emberek voltak.
A leglátványosabb freskó a keleti szárny egyik udvarának falát ékesítette (ma az Iraklion Múzeumban látható), a „bikaugratás jelenet”: egy ifjú, miután szarvánál fogva megállította a rohanó bikát, akrobatikus gyakorlatokat mutat be az állat hátán, és leugrani készül; a bika mögött álló felemelt kezű fiatal lány készen áll arra, hogy elkapja, miközben az állat fejénél egy másik lány készülődik a veszélyes gyakorlatra. A palota déli részének egyik folyosóján életnagyságú papok és papnők vonulnak hosszú sorban, miközben korsójukból italt töltenek a bikaistennek.
A knósszoszi palota alaprajza és falfreskói arra utalnak, hogy a minószi kultúrában a sport a vallás része volt – az épületszárnyak által közrefogott óriási központi tér ideális helyszíne volt az udvari és vallási ünnepségeknek, sőt a bikaugratásnak is. A teret közrefogó magas lépcsőfokok a nézők lelátói lehettek.
A királynő megaronjában (szobája) fa ülőkével, folyóvízzel és csatornával ellátott árnyékszék található. Égetett agyag fürdőkádak, vízvezeték és szennyvízcsatorna-rendszer szolgálták a palota lakóinak kényelmét. Ezt a lakrészt díszítik a híres delfines freskók – de eredetiségük vitatott.
A trónteremben áll az alabástrom királyi trónus; a terem vörös falait liliomos mezőben egymással szemben álló griffek ékesítik. Egyszerre körülbelül 16 ember vehetett részt az uralkodói kihallgatásokon. A kutatók véleménye megoszlik, hogy a trónus az uralkodó pap-királyé, vagy a legfőbb papnőé volt-e.
Mirabello öböl
A város fókuszpontja a meredek sziklafalakkal és dús növényzettel övezett Voulismeni-tó.
Vizét a törökök által az 1870-es években létesített csatorna köti össze a tengeri kikötővel. A tó másik végéből keskeny ösvény vezet a sziklafal tetejére, ahonnan ráláthatunk a város háztetőire és a tóra.
A kávéházak és éttermek sora mögött két árnyas, fákkal szegélyezett utca húzódik (a Koundourou Roússou és a 28 Octovríou), míves kerámiákat, bőr árukat és ajándékokat árusító üzletekkel. Mindkét utca a Platía Venizélouba torkollik, ahol emlékmű áll annak a 400 helyi lakosnak a tiszteletére, akiket a második világháború alatt, 1943-ban a németek megöltek.
Spinalonga, a Leprások Szigete – a krétai leprások története
Kréta északkeleti partvonalától néhány száz méterre, Elounda és Plaka települések szomszédságában fekszik a tengerben egy apró sziget, melyre viharos múltjának köszönhetően látogatók ezrei kíváncsiak. A Spinalonga erőd (Spinalonga Fortress), vagy ahogy a helyiek nevezik, Kalydon az évszázadok során sok mindent megélt.
Mivel Spinalonga egy erődsziget, a parttól kb. 800 méterre, így kizárólag hajóval közelíthető meg: mind a három közeli településről, így az éppen vele átellenben elterülő Plakáról, mind Eloundáról, mind Agios Nikolaos kikötőjében rendszeresen, nyáron naponta többször is indulnak kirándulóhajók.
A Velencei Birodalom az egyre sűrűsödő kalóztámadások és fosztogatások miatt rövidesen egy erődrendszer építése mellett döntött Kréta ezen részén is, így először sor került a sziget leválasztására, majd alig a tervek 1578-as elkészülte után egy évvel, 1579-ben már meg is kezdődött a Spinalonga erőd építése. A leválasztott szigetet, melyet Kalydon néven is emlegettek, vastag falakkal és bástyákkal vették körbe, a magaslatokra ágyúkat telepítettek, majd több száz felfegyverzett velencei katona költözött az építménybe. A cél nem volt kevesebb, mint hogy a Spinalonga erőd (Spinalonga Fortress) a Földközi-tenger térségének egyik legerősebb, jóformán bevehetetlen erődítménye legyen.
A kis krétai erődszigetet körben védő magas, masszív falak, és a bent tartózkodó jelentős haderő a terveknek megfelelően valóban hosszú ideig elrettentette a támadókat: a 17. században megjelenő török hódítók hatalmas túlereje évtizedekig megtört az erőd falain. Végül csak 1715-ben, évtizedekig tartó háborúskodás után sikerült bevenni a várat, amikor már Kréta legnagyobb része már régóta az Oszmán Birodalom kezében volt, az utolsó török és velencei összecsapások során. Spinalonga elestével a velenceiek az utolsó megmaradt erődítményüket is elvesztették Krétán, a törökök ezzel a csapással mindenhonnan kiűzték őket a szigetről.
A Spinalonga erődöt (Spinalonga Fortress, Kalydon) a török hatalomátvételt követően nem csupán hadászati célokra használták, hanem a törökök üzleteket és házakat építettek a falakon belül, ahonnan kereskedtek Kréta helyi lakosságával. Az ellenük irányuló lázadások azonban évről-évre egyre nagyobb méreteket öltöttek, míg végül a török uralom a szigeten az 1800-as évek végére megtört, 1901-re pedig teljesen kiürült az erőd is.
A török uralom végével Spinalonga szigetének élete is hatalmas fordulatot vett, mely Kréta sziget történelmének egyik legszomorúbb fejezete is egyben. 1901-ben, röviddel azt követően, hogy a törökök elhagyták a szigetet, Kréta sziget helyi kormányzata azt a határozatot hozta, hogy a szigeten élő leprás betegeket ide költöztetik. Az első beteg 1903-ban érkezett meg Spinalongára, és nem sokkal később, 1904 októberében már 251 ember élt a szigeten: 148 férfi, és 103 nő.
Ekkortól az egykori velencei erődsziget egészen 1957-ig a leprások telepeként működött, ahová el kellett vonulnia annak, akin jelentkeztek a tünetek. A leprától szenvedők áthajóztak a szomszédos Plaka faluból, beköltöztek az elhagyott házakba, és egészen az elmúlásig Spinalonga szigetén élték napjaikat. Az ételt, italt, egyéb ellátmányt csónakkal hozták át a mindössze nyolcszáz méterre fekvő Krétáról, a helyi lakosság igyekezett minél kevesebbet érintkezni a szigeten élőkkel.
A gyógyíthatatlan betegségben szenvedő embereket egy idő után már Görögország távolabbi helyeiről is ide hozták, és a kezdeti éveket követően már ötszáznál is magasabbra emelkedett az itt élő leprások száma. Az egykori velencei erőd, Spinalonga ‘a leprások szigeteként’ került ismét a köztudatba, melynek nevét emiatt nem csupán Krétán, de számos más helyen is megismerték.
A leprától szenvedők rendkívül szerény körülmények között éltek a Spinalonga szigeten, sokuknak még váltás ruhája sem akadt. A kelet-krétai telepen nagyon rosszak voltak a higiéniai viszonyok, a szemét halmokban állt az utcákon, jóformán még mosdó sem volt. Az egykori velencei, majd török épületek teljesen el voltak hanyagolva, állapotuk karbantartás és szakértő személyzet hiányában leromlott, némelyikből az ajtó és ablak is hiányzott. 1933-ban a dokumentációk szerint 954 ember élt Spinalongán ilyen körülmények között.
1936-tól azonban mindez megváltozott, amikor egy húsz éves, harmadéves joghallgató, Epameinondas Remoundakis elkapta a betegséget, és ő is Spinalonga szigetére került.Elhatározta, hogy emberhez méltóbb körülményeket teremt a szigeten élő embereknek, és amíg tudott, ennek megvalósításán dolgozott. Az irányításával kijavították, kimeszelték a házakat, utakat és mosdókat építettek, sőt mozi, színház, és kávézó is készült. Az utcákon lemezjátszókról zene szólt, dísznövényeket és gyümölcsfákat ültettek, az élet egy csapásra megváltozott.
Remoundakis segítségével az emberek megértették, hogy van még értelme az életüknek, és amíg csak lehetett, megpróbálták tartalommal kitölteni azt. A mindennapok elkezdtek hasonlítani arra, amit a szörnyű betegség miatt ide kényszerült emberek maguk mögött hagytak.
A fiatal joghallgató mellett a Spinalongán élőknek egy pap segített évtizedekig, aki bár maga nem szenvedett a betegségben, de életét a sziget lakóinak szentelte. Miután 1948-ban végre felfedezték a kór ellenszerét, a Spinalongán, azaz a leprások szigetén lakók száma egyre csökkent. Végül az utolsó 20 itt élő, leprától szenvedő beteget az athéni lepra kórházba szállították, és 1957-ben teljesen megszűnt létezni a telep. Spinalonga utolsó lakója, a sziget papja 1962-ben hagyta el az erődöt.
Az erőd bejárata a jellegzetes kör alakú bástyánál található, ahol a hajók is kikötnek, és ahol egy kis kioszkban a jegyet is meg lehet vásárolni. Mivel sok helyen nincs természetes árnyék, fejfedő feltétlenül ajánlott a sétához, ugyanis körben egy sétányon teljesen megkerülhető. Spinalonga sziget egykori lakóépületei, a ma már romos állapotú házak, a velencei és török korok építményeinek zöme Plaka felé néz, míg a sziget külső oldala a vastag várfalon belül leginkább sziklás, nincs beépítve.
Természetesen ezt a helyet sem hagyhattuk ki, és az öbölből egy rövid hajóút után meg is érkeztünk a erődhöz. Döbbenetes volt az elhagyatott, félig romos házak látványa. Belegondolni is szörnyű, hogy milyen körülmények között éltek azok a szerencsétlen betegek. Az egyik, viszonylag jó állapotban lévő épület, egy parányi templom, melyet sikerült elég jó állapotba hozni.
Siri csend és néma falak vesznek minket körül és nehéz elképzelni, hogyan élhettek it a szerencsétlen betegek, tudva azt, hogy számukra innen csak egy út van.
Mivel eredetileg egy védelmi erőd volt, néhol még fel lehet fedezni a katonai múlt nyomait is.
Krasi
Kisvonattal (elektromos mozdony húzta) gyönyörű kirándulásra indultunk a hegyek közé. A kanyargós úton felváltva hegyeket és a tengerpartot csodálhattuk. A meglátogatott falvak keskeny utcáin kanyarogva ízelítőt kaphattunk a falusi emberek mindeapi életéről, építkezési szokásaikról és hagyományaikról. Ez a kirándulás lehetőséget adott Kréta másik arcának megismerésére.
Krasi legnagyobb látványossága a 2400 éves platánfa, törzsének kerülete kb. 24 méter. A fa a falucska egyik elbűvölő terén áll. Szemben vele a másik híresség a Megali Vrisi, a Selena hegyből folyó kristálytiszta forrásvíz.
Első pillanatra a hegyek között megbúvó falucska látványa lenyűgöző. Tradicionális házainak eredete a16. századig nyúlik vissza. A falu főterén helyezkedik el a bizánci templom, melynek érdekessége egy Szűz Mária réz-ikon és különböző falfestmények.
Mochos
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése