Ebből a helyiségből két oldalfolyosó nyílik. A jobboldalin indulunk el és mindjárt megakad a szemünk egy ragyogó smaragdzöld csilláron. Arra is rájövünk, hogy tulajdonképpen ez nem is folyosó, hanem egy terem, melynek egy része szűkül össze. Ez a terem pedig a mahraja és a maharani magánlakosztálya. Amit először megpillantunk, az két trónszerű karosszék, lábzsámolyokkal. Mindkettő ezüst, arannyal díszítve, úgyszintén a zsámolyok is. Vörös bársony borítja. Alatta hatalmas perzsaszőnyeg. A karosszékek támlájában egy-egy Napot ábrázoló jelkép, aranyból (Valószínűleg ez volt a maharaják jelvénye, több helyen is találkoztunk ilyennel). Ugyanez a jelkép nagyobb méretben a két szék közötti falon is látható. Vezetőnk elmondta, hogy 5 db. ilyen szék van, 2, amit most láttunk, 2 a maharaja hálószobájában, egy pedig abban a teremben, ahol Erzsébet királynőt is fogadták. A két szék előtt egy baldachin alatt hatalmas perzsaszőnyeg, rajta tucatnyi párna, valamint párnákból készített fekhely. Mellette alacsony, ezüst asztalka, rajta a maharaja vizitpipája, kis tálakban magvak, kancsókban illatosító szerek. A terem a Peacock-ajtós udvarra nyílik. A teremnek ebben a részében sötétkék kristály csillár lóg. A szoba két végén az ajtók melletti sarkokban egy-egy márvány szökőkút. A szökőkút érdekessége, amikor folyt benne a víz a márvány csipkék zenéltek. Most ugyan nem működik, de ahogy megkocogtatjuk (mert az csak természetes, hogy kipróbáljuk), mind más és más hangot ad. A szökőkutak mellett egy-egy tükör, illetve mi annak nézzük. Vezetőnk azonban felvilágosít, hogy azok ajtók. Mindenesetre nagyon alaposan meg kell nézni, hogy rájöjjön az ember.
Utunk innen a képtárba vezet. Tulajdonképpen ez nemcsak képtár, mert szőnyegek, könyvek, sőt hordszékek is találhatói itt. Perzsaszőnyegek 1600-as évekből, miniatúrák még régebbről. Ami nagyon tetszi: a maharaják története, valamint a Korán egy kb. 1,50-2 m hosszú 5-6 cm széles hártyavékonyságú papírra, illetve papírszerűségre írva. Olyan apró, hogy még nagyítóval is csak nehezen lehetne elolvasni. Egy másik vitrinben ugyanezek a történetek faháncsra festve. Ezen kívül talán ez első mini-könyv, melynek mérete kb. 3 x 3 cm, vagy még kisebb. Megtalálható itt a Korán perzsául és szanszkritul is. A terem másik oldalán a maharaják és feleségeik arcképe sorakozik. Még egy érdekesség: papírból (nagyon vékony), ezüst lemezből leheletfinoman kivágva, különböző jelnetek, Szelek Palotája. Ezeket mind a maharaja kedvtelésből készítette.
A képtárból a fegyvertárba megyünk. Bár már több órája bolyongunk, és éhesek is vagyunk, ezt nem hagyhatjuk ki. Itt aztán van mindenféle, alig győzzük kapkodni a fejünket. 4-5 terem rogyásig tömve fegyverekkel. Van itt olyan szurony (kétágú), mely egyben puska is, de csak akkor sül el, ha a szurony hegy hozzáér valamihez. Puska, melyeknek elsütéséhez két ember kellett, mert egy nem tudta volna megtartani. Sétapálcának álcázott kard, duplapengéjű kard, kissé hajlított, arany, üveg, ezüst markolatú szablyák. Végül (bár még órákig sorolhatnám) egy hatalmas szablya, melyet valószínűleg nem tudnék megemelni. Úgy néz ki, mint egy pallós (méretét tekintve) és a Jaipur-t alapító maharajáé volt. Csodálatos élményekkel, korgó gyomorral és átkozottul szomjasan hagyjuk magunk mögött a palotát.
Pár percre megállunk a már kijavított gumit elhozni és irány Amber. Majd eszünk az úton. Mindig ezt szoktuk csinálni. Végre találunk egy megfelelő helyet. Nem a legjobb, de hát már nagyon éhesek vagyunk, és nincs kedvünk tovább keresgélni. Megállunk és csak úgy a csomagtartóból falatozunk. Indusok bámészkodnak, autók lassítanak mellettünk. Ilyet ritkán látnak. „Fehér” emberek az útszélen esznek. Aztán jön egy csapat elefánt. Mindegyik vezetője természetesen megkérdezi, hogy nem akarunk-e egyet „elefántolni”. Nevetve, tele szájjal mondunk nemet. Beérünk Amberbe. Most már nagyon szomjasak vagyunk, de szerencsénk van, találunk egy üzletet, ahol sört is adnak. Pillanatok alatt lenyeljük a jó hideg nedűt. A rövid szusszanás után újult erővel indulunk az erőd felé, mely innen lentről nézve nagyon magasnak tűnik. Nemcsak lentről. Míg fölfelé kaptatunk a meredek, macskaköves, göröngyös úton, bizony beleizzadunk. Alig várjuk már, hogy végre fent legyük. Egyszer mindennek eljön az ideje, mi is felérünk. Ott aztán megdöbbenve vesszük észre, hogy számos autó várakozik az udvaron. Lám megspórolhattuk volna a közel 20 perces mászást. Mindegy, végre itt vagyunk. Irány a vár bejárata.
Újabb mászás következik. Most a változatosság kedvéért lépcsőn, de megéri, mert, ahogy átérünk a kapun, hatalmas udvar fogad minket, közepén egy nyitott oszlopcsarnokkal. Innen újabb lépcsőn és kapun át utunk a vár belső udvarába. Itt fehér márvánnyal és tükrökkel borított csarnokok fogadnak. Minden kékes fényben úszik. Végig a falakon és a mennyezeten milliónyi apró tükör, mely tulajdonképpen nem is igazi tükör, hanem valamilyen fémlemezek tömkelege. A csarnokon belül több helyiség van, mindegyik tükrös, és oly színesek, hogy ámulatunkban ide-oda kapkodjuk a fejünket. Érdekes, hogy ezeket a színes „tükröket” úgy készítették, hogy a falrészt, melyben a tükrök elhelyezkednek, kissé kivájták, majd színesre festették, ezután pedig betakarták egy üveglappal. Az egyik teremben – melyen csak két ajtó van, ablak pedig nincs – többen összegyűltünk és miután becsukták az ajtókat, vezetőnk meggyújt egy szál gyertyát. Hirtelen ezernyi fényben sziporkáznak a tükrök és az az egy szál gyertya egész jól megvilágítja a termet.
Innen kilépve még egy búcsúpillantást vetünk a csarnokra, a tájra és irány vissza a kocsihoz. Remek hangulatban, kissé fáradtan roskadunk le a kocsiban, viszont nagyon szépe emlékekkel gazdagabban indulunk vissza Delhibe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése