Kairó a
Nílus-folyó partján és szigetein fekszik, Egyiptom északi részén, délre attól a ponttól, ahol a folyó kilép sivatagi völgyéből és három részre ágazik, a Nílus-deltát kialakítva.
Kairó helyén az első települést az i. e. 6. század végén a perzsa Kambúdzsija hívta életre. A háborúskodások során elpusztult városka helyén a Ptolemaioszok uralma idején
Babilon (Babylon) néven új település nőtt ki, amelyet a római fennhatóság alatt – részben a közeli Memphisz kőtömbjeiből – jelentős erődítéssé fejlesztettek.
Magát Kairót Dzsavhar asz-Szikillí vagy más néven Gauhar esz-Szakali, a Fátimidák hadvezére alapította meg, amikor 969-ben elragadta az Ihsídida emírektől Egyiptomot. A város új elnevezése ekkor lett al-Qahira (Kairó). Az al-Qahira elnevezésnek két magyarázata is van: az egyik szerint a győzedelmes hadvezérről, a másik szerint pedig a Mars bolygóról (melyet arabul al-Qahirának, azaz „győzedelmesnek”, „győzelemhozónak” neveztek) nyerte nevét a város. A Tunézia területén székelő Fátimida kalifák is hamarosan ide tették át székhelyüket, melyet később az Ajjúbidák és a mamelukok is örököltek.
Kairó térképe 1549-ből
1517.április 13-án az Oszmán Birodalom része lett mint vilajetszékhely. 1798. július 24-én Napóleon Bonaparte tábornok seregeivel meghódította a várost, de 1801. június 18-án a törökök visszaszerezték az utánpótlást nélkülöző csapataitól. Mohamed Ali és utódai is itt rendezték be központjukat. 1882-ben Egyiptom brit protektorátus lett. 1922. február 28-án Kairó lett a független Egyiptom fővárosa, amely szerepét 1952, Nasszer köztársasági puccsa után is megőrizte.
Az Egyiptomi Régiségek Múzeuma, melyet gyakran csak
Egyiptomi Múzeum néven említenek, Egyiptom fővárosában, Kairóban a Tahrír téren áll, és legendás lazac színű épülete rejti a világ leggazdagabb egyiptológiai gyűjteményét. Jelenleg kb.150 000 tárgy van kiállítva, és több százezret őriznek az alagsori raktárakban.
Egyiptomi Múzeum
Az Egyiptomi Régészeti Hatóságot az egyiptomi kormány 1835-ben hozta létre, hogy meggátolja a lelőhelyek kifosztását és megőrizze a leleteket. A múzeumot 1858-ban nyitották meg Auguste Mariette francia régész gyűjteményével. A múzeum 1880-tól Iszmáil pasa gízai házában működött, majd 1900-ban jelenlegi helyére, a Tahrír téri neoklasszikus épületbe költözött, Kairó belvárosába.
Maga a város nekem nem igazán tetszett, drágának is találtam. Az egyiptomi múzeum mindaddig csodálatos volt, míg az itt lelt nagy szobrokat nézegettük, vagy amíg az apró cserépdarabokat tartalmazó vitrineket néztük. Közben csak az zavart, hogy mindenütt kerülgetni kellett a felhalmozott homokzsákokat, katonákat. A fegyveres katonák jelenlétéből következtettünk arra, hogy a homokzsákok nem egy Nílus okozta árvíz miatt vannak ott. Különben is ezek a tárgyak az első emeleten voltak. A gyűjtemény fénypontjának
Tutanhamon kincseit tartják, melyek egy különteremben vannak kiállítva. A fiatal fáraó kifosztatlanul fennmaradt sírját Howard Carter fedezte fel 1922-ben a Királyok völgyében. Ezek lettek volna a legérdekesebb látnivalók, viszont ezeket nem láthattuk, mert a háborúra való tekintettel azokat biztonságba helyezték.
Maradandó élmény volt viszont a tevegelés
Gízába, a piramisokhoz és az szfinxhez.
Tevegelés Gizába
Gíza a mai egyiptomi főváros, Kairó közvetlen közelében helyezkedik el. A gízai piramisok egy lokális mészkőplatón, a Mokattam-fennsíkon állnak, ami a IV. dinasztiában és az azt megelőző időkben kőbányaként funkcionált. A kőbányászat az elmúlt 4500 év folyamán is megmaradt a fennsíkon, de már csak a kész épületek kitűnően megmunkált és könnyen hozzáférhető anyagát bányászták ki. Gíza nemcsak a piramisok és komplexumaik, hanem a könnyű megközelíthetősége miatt elsődleges turistacélpont volt már az ókorban is.
Gízai piramisok néven három piramist értünk: az egyiptomi óbirodalmi Hufu, Hafré és Menkauré fáraók piramisait. (A három fáraó görögösített nevén – Kheopsz, Khephrén és Mükerinosz – is ismert.) Maga a teljes piramismező a három nagy piramison kívül magába foglalja a hozzájuk tartozó halotti templomokat, kisebb piramisokat – köztük I. Hotepheresz, I. Merititesz és Henutszen királynék piramisát –, a Nagy Szfinxet, Hafré és Menkauré völgytemplomait, I. Hentkauesz királyné sírját, a nemesek masztabáit és más, a halottkultusszal, illetve az építkezéssel kapcsolatos épületeket.
Gízai piramisok
A gízai piramisok közül Hufu (Kheopsz) piramisa az ókori világ Hét Csodájának az egyike.
Kheopsz (Hufu) piramis
A három legnagyobb piramist Kr. e. 2600 és 2500 között építették.
A gízai nagy piramis (más néven Hufu-piramis vagy Kheopsz-piramis, ókori nevén Ahet Hufu, „Hufu horizontja / fényhegye”) az egyiptomi óbirodalmi Hufu, görögösen Kheopsz vagy Szúfisz fáraóról elnevezett piramis. A gízai piramis a legrégebbi és egyben az egyedüli fennmaradt csoda az ókori világ hét csodája közül.
Hufu piramisa a kínai nagy fal mellett a legnagyobb ismert ókori építmény. A mai egyiptomi főváros, Kairó közvetlen közelében, a ma már Kairó elővárosának számító Gíza városa mellett áll, és a Föld egyik legismertebb turistalátványossága. A gízai piramismezőt alkotó három királypiramis egyike.
gízai nagy Szfinx
A gízai nagy szfinx a Föld egyik legnagyobb, és egyben az egyik legrégebbi szobra. Oroszlántestű és emberfejű lényt ábrázol, ezzel minden későbbi ilyen alak (szfinx) prototípusa. Hozzávetőleg az i. e. 26. században készült, egy időben az egyiptomi Óbirodalom IV. dinasztiájának gízai piramisaival. 4500 éve áll a Nílus völgyének szélén, és mintegy jelképesen őrzi a piramisokat. Története során többször eltemette a homok, kiásták már az Újbirodalom korában, majd a szaiszi időszakban, az újkorban pedig Napóleon egyiptomi hadjárata idején is csak a fej állt ki a homokból. Ma teljes méretében látható, a tetejétől a sziklaágyig megtisztították, ennek azonban az az ára, hogy a sivatagi szél újra erősen koptatja. A nagy szfinx ma veszélyeztetett műemlék.
gízai Szfinx
A szfinx teljes hossza 72,55 méter, ebből az orra helyétől – mivel az orr hiányzik – a test végéig 57,3 méter jut, a többi az előrenyújtott mellső láb. 20,22 méter magas, testét két kőfejtés között fennmaradó szálkőzetből alakították, amelyhez kiegészítő tartozékokat építettek, ilyenek a mellső és hátsó lábainak egyes részei. A gigantikus méretű arc 4,1 méter széles, 5 méter magas, a fül 1,37, a – ma már hiányzó – orr 1,71 méteres volt.
Este élvezhettük azt az egyedülálló fény – és hangjátékot, melyet mindenképp érdemes megtekinteni. Elmondani ugyanis nem lehet, hangulatát visszaadni sem.
Miközben a piramisok kék majd vörös fényben jelennek meg, ragyogó zenei aláfestés mellett megszólal a Szfinx, a narrátorok, Keopsz és Kefren és elmondják a piramisok és a “szörnyek atyja” által látott több ezer éves történelmet.
Megjegyzés: az előadás zenével és fénnyel dinamikusan követi az alábbi szöveg előadásait.
Zenei nyitány: a piramisok és a templomok lassan, kék fényben jelennek meg.
Narrátor: A világ leghíresebb, legmesésebb helyére jöttek Önök ma el. Az éjszaka függönye felemelkedik azon a színpadon, ahol a civilizáció drámája játszódott le. A sivatag hangja keresztülszeli a századokat.
Szfinx: Én minden reggel látom a Napistent, amikor felkel a Nílus távoli partjain. Első sugara az én arcomat éri. 5000 év óta láttam minden napkeltét, amelyre ember csak emlékezhet. Láttam Egyiptom történelmét és látni fogom a jövő fényeit is. Én vagyok az úr hűséges őrzője, aki oly közel állok hozzá, hogy nekem adta az arcát. Én vagyok a Fáraó kísérője, maga a Fáraó. Az elmúlt korokban csodálóink sok nevet adtak nekem.
Hangok: Ó, Harnakis! Te vagy életem védelmezője. Hórusz, védj meg! Sivatag ura. Az örökkévalóság fejedelme.
Szfinx: Végleges nevemet a nagy görög utazótól, a történelem atyjától, Hérodotosztól kaptam. Ő nevezett Szfinxnek.
